Szombathelyen, 1985. április 3-án láttam meg a napvilágot Vénusszal az aszcendensemen. Három évesen fogtam először ecsetet a kezemben, és magától értetődő volt, hogy festő leszek. De egy tanár letörte művészi ambícióimat, így teljesen eltávolodva a festészettől, közgazdászként végeztem 2008-ban. Budapestre költöztem, ahol sikeres karriert jártam be. Hét évig vezettem egy belvárosi szállodát, de mindig éreztem, hogy valami hiányzik. Harminc éves elmúltam, amikor újra ecsetet fogtam a kezembe. Egyből etűnt az űr az életemből, és tudtam, hogy megérkeztem. 

Nem részesültem képzőművészeti képzésben. Az én tanáraim a múzeumok és galériák kiállító termeiben lógtak. Itt tanultam meg elmerülni a színekben és megtanulni ezt a nyelvet.

De leginkább szolgálatot szeretnék tenni, adni valamit az embereknek abból a látásmódból, amit kaptam, értéket hagyni és adni a világnak. Minden festményemben van egy darab belőlem. Pontosan tudom mit éreztem, min mentem át akkor, amikor megfestettem őket. A színek szavak nélkül mesélnek, erőlködés nélkül tudom kifejezni azt, amit szavakkal sem lehet. Szeretnék ott lógni kiállítótermeknek illetve idegenk lakásának a falán, és arra emlékeztetni az előttem megálló embereket, hogy merjék megélni az érzéseiket. Addig amíg néznek, adják át magukat az érzelmeiknek, feledkezzenek bele a vágyaikba és hallgassanak a belső hangjukra. Azt akarom, hogy érezzék, amit látnak.

Nagyon hosszú, kacskaringós út vezetett idáig, de szerencsés vagyok, hogy életem hátralévő részében, minden egyes nap azt csinálhatom, amit szeretek.